Az ember lánya mikor úgy gondolja, hogy megtalálta élete párját, minimum ezerszer elképzeli, hogy milyen lesz majd az a pillanat, amikor elmondja a kedvesének, hogy gyermeket várnak. Én már láttam magam szépen kicsinosítva, ahogy egy pár babacipőt fogdosok a kezemben, közben pedig lázasan keresem a szavakat, hogyan is mondjam el az előttem álló férfinak, hogy apa lesz. Mindent előre átgondoltam. Természetesen minimum egy amerikai filmbe illő jelenetről van szó, amit hatalmas ölelés, elérzékenyülés és csók koronáz meg. A valóságban azonban egy pillanatig sem tudtam várni, és sajnos be kell látnom, a férjemnek igaza van, ez az egyik legismertebb jellemvonásom: türelmetlen vagyok. Visszatérve a rózsaszín csíkhoz, éppen hazafelé sétáltam a munkából hulla fáradtan, teljesen kimerülve egy szép nyári napon. Ebben az időszakban jól mentek a dolgaim, hiszen a januári összeköltözés ellenére, még mind a ketten éltünk Viktorral, tehát nem gyilkoltuk meg egymást, munka területén pedig nagy kihívásokkal kellett szembenéznem. Nem régen kezdtem az új munkahelyemen, egy napilapnál és mivel az volt minden álmom, hogy egyszer egy ilyen helyen dolgozhassak, így minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy jól teljesítsek. Azon járt az agyam, hogy milyen témákat fogok a másnapi értekezleten beajánlani, minden cikket rendben leadtam-e, mit kéne vacsorázni, mikor hirtelen belém hasított a felismerés: késik a menstruációm. Azt ne kérdezzétek, hogy törnek elő hirtelen ilyen gondolatok az ember fejéből, mert nem tudom. Egy biztos, az enyémben villámgyorsasággal bukkantak fel, és csak nem akarták békén hagyni az agytekervényeimet. A havi vérzés késése általában elég gyakori dolog – és ha ezeket a sorokat eddig olvasta is férfi, most biztosan elmenekül – csak az volt a baj, hogy tudtam: az én szervezetem egy svájci óramű pontosságával működik.
– Jöjjön, aminek jönnie kell –gondoltam magamban és besétáltam egy patikába.
– Úgyis negatív lesz, de jobb erről megbizonyosodni, biztos csak valami felfázás vagy rosszul emlékszem a múltkori időpontjára – győzködtem magam, miközben az aprót kotortam ki a pénztárcámból. Mire hazaértem Viktor már a kicsi, sötét, de imádott belvárosi albérletünk nappalijában ült és tévézett. Nem teketóriáztam, rögtön a dolgok közepébe vágtam.
– Szia! Késik, vettem egy tesztet, bemegyek a fürdőbe és megcsinálom.
Viktor rám nézett és csak ennyit mondott: -Jó, úgyis pozitív lesz!
Hirtelen nem értettem, hogy tudja ezt ilyen könnyedén mondani és közben lenyomtam a fürdőszoba kilincsét.
Az rendben van, hogy már beszéltünk gyerekekről, és arról is, hogy lassan majd elkezdünk próbálkozni, de se házasság, se lakás, mi lesz így velünk?- futott át hirtelen az agyamon.
Becsuktam magam mögött az ajtót, megcsináltam a tesztet és átéltem életem leghosszabb három percét. Idegesen járkáltam fel –alá és közben végig arra gondoltam, ez velem nem történhet meg, ezt nem így terveztem, kizárt, hogy terhes legyek. Itt a nyár, a citromos sör és a hajnali bulizás ideje, nem, nem, nem, ez nem lehet, arról nem is beszélve, hogy még próbaidőn vagyok a cégnél. Erőt vettem magamon és kezembe vettem a tesztet. A kis rózsaszín csík pedig ott volt. Kitörölhetetlenül, megmásíthatatlanul jelezte: anya leszek. Remegő kézzel sétáltam ki a mosdóból. Viktor rám nézett.
– Pozitív lett, ugye?
– Az – válaszoltam.
– Nem megmondtam, hogy én elsőre megcsinálom, Nyuszika?! –mosolygott, én pedig csak ültem és bámultam azt a bizonyos rózsaszín csíkot és azon gondolkoztam, hogy hogyan mondom én ezt el a szüleimnek?
Kezdet
Ezer éve nem írtam már. Lassan talán nem is tudom, hogyan kell a gondolataimat kerek, egész mondatokba foglalni, pedig ha minden igaz, ez a szakmám. Újságíró vagyok, illetve csak voltam. Az újság megmaradt, én váltottam. Anya lettem. Emellett persze nem szűntem meg nőnek, feleségnek, barátnak, gyermeknek vagy zsurnalisztának lenni, de az anyaság lett a főállásom. Nem titok, hogy a mindennapokban azért nagy harcot vívok azzal, hogy a többi szerepemet se felejtsem el. Talán erről is fognak szólni a következő sorok. Erről és a mindennapjainkról. Igen, a mieinkről, hiszen egy reggel arra ébredtem, hogy már nem csak én vagyok, hanem mi vagyunk. Ezt elfogadni azonban sokkal nehezebb, mint az először gondolná az ember. Azt mondják, az anyaságra fel kell készülni lelkileg. Nos, őszinte leszek én egyáltalán nem készültem semmire. Velem ez a csoda csakúgy megtörtént. Igen, most csodának nevezem, mert sikerült hat órát egyhuzamban aludnom és ilyenkor számomra gyönyörű a világ, de ha majd egy olyan napon ülök le a gép elé, mikor a fáradtságtól karikás szemeimen alig látok ki, könnyen lehet, hogy a csoda hirtelen rémálommá válik. Akárminek is nevezzük, az biztos, hogy a kisfiam illetve fiaim alapjaiban változtatták meg az életemet. Nagy bölcsességeket, vagy tuti tippeket a gyerekneveléshez azonban tőlem ne várjon senki. Ha esetleg ezért vagytok itt, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Nem szeretném megváltani a világot vagy bizonyítani bárkinek is, hogy jó anya vagyok. Egyszerűen csak annyit szeretnék, hogy ha egy édesanya elolvassa a soraimat, elmosolyodjon, hangosan felkacagjon vagy egyszerűen csak egy kicsit kikapcsoljon a mindennapi rutinból. Sőt, a legjobb talán az lenne, ha egy kicsit magára ismerne e sorok olvasása közben, mert azért a nehezebb napokon bizony jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal és a kétségeinkkel. Igen. Nem fogom letagadni, hogy néha bizony nagyon nehéz anyának lenni, ha tehetném talán még a világból is kiszaladnék, de ember vagyok és ez így normális. Ha valaki azt hiszi, hogy egy rózsaszínű szappanbuborék veszi körbe az életemet, csak azért mert van egy szerető férjem és két csodás kisfiam, hát az téved. Itt az ideje, hogy kipukkasszuk ezt a szappanbuborékot és őszintén beszélgessünk az anyaság örömeiről és nehézségeiről is. De mint minden történetet, ezt is kezdjük a legelején!
