Anyának lenni

Az ember lánya mikor úgy gondolja, hogy megtalálta élete párját, minimum ezerszer elképzeli, hogy milyen lesz majd az a pillanat, amikor elmondja a kedvesének, hogy gyermeket várnak. Én már láttam magam szépen kicsinosítva, ahogy egy pár babacipőt fogdosok a kezemben, közben pedig lázasan keresem a szavakat, hogyan is mondjam el az előttem álló férfinak, hogy apa lesz. Mindent előre átgondoltam. Természetesen minimum egy amerikai filmbe illő jelenetről van szó, amit hatalmas ölelés, elérzékenyülés és csók koronáz meg. A valóságban azonban egy pillanatig sem tudtam várni, és sajnos be kell látnom, a férjemnek igaza van, ez az egyik legismertebb jellemvonásom: türelmetlen vagyok. Visszatérve a rózsaszín csíkhoz, éppen hazafelé sétáltam a munkából hulla fáradtan, teljesen kimerülve egy szép nyári napon. Ebben az időszakban jól mentek a dolgaim, hiszen a januári összeköltözés ellenére, még mind a ketten éltünk Viktorral, tehát nem gyilkoltuk meg egymást, munka területén pedig nagy kihívásokkal kellett szembenéznem. Nem régen kezdtem az új munkahelyemen, egy napilapnál és mivel az volt minden álmom, hogy egyszer egy ilyen helyen dolgozhassak, így minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy jól teljesítsek. Azon járt az agyam, hogy milyen témákat fogok a másnapi értekezleten beajánlani,  minden cikket rendben leadtam-e, mit kéne vacsorázni, mikor hirtelen belém hasított a felismerés: késik a menstruációm. Azt ne kérdezzétek, hogy törnek elő hirtelen ilyen gondolatok az ember fejéből, mert nem tudom. Egy biztos, az enyémben villámgyorsasággal bukkantak fel, és csak nem akarták békén hagyni az agytekervényeimet. A havi vérzés késése általában elég gyakori dolog – és ha ezeket a sorokat eddig olvasta is férfi, most biztosan elmenekül – csak az volt a baj, hogy tudtam: az én szervezetem egy svájci óramű pontosságával működik.
–  Jöjjön, aminek jönnie kell –gondoltam magamban és besétáltam egy patikába.
–  Úgyis negatív lesz, de jobb erről megbizonyosodni, biztos csak valami felfázás vagy rosszul emlékszem a múltkori időpontjára – győzködtem magam, miközben az aprót kotortam ki a pénztárcámból. Mire hazaértem Viktor már a kicsi, sötét, de imádott belvárosi albérletünk nappalijában ült és tévézett. Nem teketóriáztam, rögtön a dolgok közepébe vágtam.
– Szia! Késik, vettem egy tesztet, bemegyek a fürdőbe és megcsinálom.
Viktor rám nézett és csak ennyit mondott: -Jó, úgyis pozitív lesz!
Hirtelen nem értettem, hogy tudja ezt ilyen könnyedén mondani és közben lenyomtam a fürdőszoba kilincsét.
Az rendben van, hogy már beszéltünk gyerekekről, és arról is, hogy lassan majd elkezdünk próbálkozni, de se házasság, se lakás, mi lesz így velünk?- futott át hirtelen az agyamon.
Becsuktam magam mögött az ajtót, megcsináltam a tesztet és átéltem életem leghosszabb három percét. Idegesen járkáltam fel –alá és közben végig arra gondoltam, ez velem nem történhet meg, ezt nem így terveztem, kizárt, hogy terhes legyek. Itt a nyár, a citromos sör és a hajnali bulizás ideje, nem, nem, nem, ez nem lehet, arról nem is beszélve, hogy még próbaidőn vagyok a cégnél. Erőt vettem magamon és kezembe vettem a tesztet. A kis rózsaszín csík pedig ott volt. Kitörölhetetlenül, megmásíthatatlanul jelezte: anya leszek. Remegő kézzel sétáltam ki a mosdóból. Viktor rám nézett.
– Pozitív lett, ugye?
– Az – válaszoltam.
– Nem megmondtam, hogy én elsőre megcsinálom, Nyuszika?! –mosolygott, én pedig csak ültem és bámultam azt a bizonyos rózsaszín csíkot és azon gondolkoztam, hogy hogyan mondom én ezt el a szüleimnek?